Válogatott visszavonulása kapcsán.

Novai Éva készített interjút Ildivel a Szélrózsa évkönyv számára:

"Az ezredforduló óta alig volt eredményhirdetés dr. Szerencsi Ildikó nélkül. Tájfutó családba született, így korán ráragadt ez a szenvedély. 17 év profi munka után visszavonul a válogatottságtól, ennek kapcsán beszélgettünk. Ambíciók, életérzés, belső harmónia.

Szokták mondani, hogy 17 még gombócból is sok, nemhogy ennyi év profi sportból! Egy kérdés a visszatekintés előtt rögtön idekívánkozik: ugye nem lépsz ki a tájfutásból? Mire vonatkozik a visszavonulásod?

Természetesen maradok tájfutó, sőt, még egy ideig nem szeretném könnyen adni a bőröm! A hétköznapjaim szinte semmit sem változtak, ugyanazt az edzésmunkát végzem, mint előtte. Ami új, hogy a szabadságommal teljesen szabadon gazdálkodhatom. Tudom, hogy sokaknak ez nagyon furcsa, akkor hogyhogy nem akarok elindulni egy vb-n, ha meg nem akarok, mégis minek ennyit edzeni. Jó párszor én is feltettem ezeket a kérdéseket azokban a hónapokban, amikor megszületett a döntés. Hosszú és zaklatott időszak volt, viszont azóta teljesen magabiztos vagyok abban, hogy jókor és jól döntöttem. Úgy éreztem, hogy már nem ugyanabba az irányba megyek a válogatottal, mások voltak a prioritások. Rájöttem, hogy engem egy ideje csak a csapat motivált, a saját egyéni eredményeim kevésbé. Sajnos számomra ez a csapategység és az egymásért küzdés még a szezon előtt megszűnt, innentől nem tudtam volna hitelesen odaállni. Sajnálom, hogy így alakult, de nincs bennem tüske, elfogadtam, hogy nem vagyunk egyformák, én sem erőltethetem másra az én prioritásaimat.

Ez nagyon diplomatikus magyarázat. Alapvetően azért jó emlékeid maradtak, mi volt a legmeghatározóbb?

Nagyon szép emlékeim vannak a válogatott éveimről: abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy részt vehettem 2009-ben a hazai rendezésű vb-n, fantasztikus hangulatot teremtettek a szurkolóink, de ezenkívül is rengeteg támogatást kaptunk. Engem a mai napig ledöbbent, mikor egy versenyen valaki odajön, és elmeséli, hogy a képernyő előtt ülve nézte a közvetítést, és nagyon szurkolt, hogy jól menjek. Ez rengeteget jelent.

Érzel valamilyen űrt a visszavonulásod óta?

Szerintem tényleg zökkenőmentes volt. Kicsit azért izgultam, hogy milyen lesz majd itthonról nézni a világversenyek eredményeit, a közvetítéseket. Valójában egyáltalán nem volt bennem rossz érzés. Persze a térkép láttán szívesen nekifutottam volna, de ezt nagyjából bármelyik térkép láttán érzem. (Nevet.) Amit már most látok, hogy hiányozni fog, az az edzőtábor életérzés, amikor elvonulunk egy hétre valami jó kis erdő mélyére, és szinte teljesen otthon hagyjuk a külvilágot; ez valószínűleg a jövőben nagyon ritkán adatik majd meg.

Életérzés: ez jó kifejezés! Hogyan vált a tájfutás az életed részévé?

Anyukámnak (Szerencsiné Csamangó Jusztina – a szerk.) köszönhetem, hogy összehozott ezzel a sporttal kisiskolás koromban, megismertette velem az alapokat, a sport iránti szeretetet. Azt hiszem, a tájfutás révén olyan emberré válhattam, aki igazán lenni szerettem volna. Szerintem tényleg egyedülálló egy tájfutó gyerekkora, semmire nem cserélném le, még akkor sem, ha rengeteg lemondással is járt. Ezek utólag eltörpülnek. A felnőttként sportos életmódra rátaláló tömegeket látva tudatosul csak igazán, mekkora előnyben vagyunk, hogy ez az életforma a vérünkben van. Ezt mind Anyának és a családnak köszönhetem, nagyon hálás vagyok.

Híre van, hogy Juszti milyen jó atléta volt. Emellett ott a húgod, Dóri, aki szintén válogatott volt évekig. Előfordult bármilyen hasonlítgatás hármótok közt az idő folyamán akár atlétikai, akár tájfutó eredményekben?

Néha elővesszük Anya edzésnaplóit és szoktunk hasonlítgatni. Azt hiszem, a hosszabb távokon már egész jól állok, de a rövidebb távokat elengedtem, azok szerintem megmaradnak mostmár neki örökre. Viszont maraton időm még nincs, de rajta van a listámon. Az OB-kon is szokott menni a viccelődés, ki végez jobb helyen, általában egyvalaki valahogy mindig kilóg a sorból.

Ki tanított meg tájfutni?

Szegedi éveim alatt Gera Tibi pátyolgatott. Az első években le voltam maradva a kortársaimhoz képest, hegyekben alig jártam azelőtt. Emlékszem, a vonaton hazafele mindig kaptam egy macskakaparással megírt edzéstervet a következő időszakra, de sokszor a versenyek előtt is külön taktikai utasítást kaptam a többiektől. Aztán szépen lassan beilleszkedtem, nagyon jó volt egy közösség részének lenni. Nem csak az edzéseimet koordinálta, Tibi lelkileg is mindig egy biztos támasz volt. A mai napig előfordul, hogy hozzá fordulok nehezebb döntések előtt, ha kell egy lökés, mielőtt elhatározok valamit.

Jó pár éve a munka miatt Budapestre költöztél. Hogyan változott az életed? Tájfutó szemmel nézve elkerültél az Alföldről, nagy váltás volt?

Egy ideig nagyon jól elboldogultam egyedül, örültem a hegyeknek, a rengeteg lehetőségnek, de a csapat és a szervezettség hiányzott. Ekkor jelent meg a derült égből Kazibá (Kárai Kázmér atléta edző – a szerk.). Óriási szerepe van abban, hogy fenntartotta a motivációmat, levette a tervezés terhét a vállamról. Nagyon sok jó és nehéz korszakot vészeltünk át együtt, a nehéz korszakokban pótolhatatlan segítség volt mindvégig.


Közös öröm

Van egy ráadás segítőm, akinek a neve feltétlenül idekívánkozik: Pataki Gábor és az Icebug elkötelezett támogatását ezúton is szeretném megköszönni. Elképesztően jó érzés, hogy valaki támogatás formájában is elismeri a munkámat és kitart mellettem ennyi éven keresztül, jóban, rosszban. Gábor úttörőként kezdett el tájfutókat szponzorálni, hatalmas köszönet érte.

A mai korszak tájfutó irányzata a specializáció. Te választottál magadnak valamilyen versenyszámot? Esetleg csak kedvenced van, de jöhet bármelyik?

Inkább pont fordítva, a középtávot egy időben nagyon tudatosan kerültem. Most is úgy gondolom, hogy egy jó középtávú pálya a legmagasabb technikai felkészültséget igényli, nagyon magas koncentráció mellett. Hiába fogsz meg 20 nagyon nehéz pontot hibátlanul, ha a 21-re ottmaradnak a percek, ez egy középtávba nem fér bele. Érdekes viszont, hogy bár továbbra is messze vagyok attól, hogy elég gyorsan tájékozódjak, nagyon élvezem ezeknek a pályáknak a teljesítését, amikor tényleg 35 perc full fókuszra van szükség, egy perc pihenőt se kap az agy. Szerintem ez az a táv, ahol a tájékozódási feladat és a futás aránya a legkiegyenlítettebb. Úgy érzem, megtalálom mindhárom táv szépséget, illetve a negyedik, a váltó mindig a szívem csücske marad.

Egyesületi berkekben sokszor megy a hangos latolgatás egy-egy verseny előtt, ki mire lesz képes. Rendszeresen hallani a kijelentést fiatalok és idősek szájából egyaránt: „Ildi? Ja, ő úgyis nyer.“ Vagy a csapatversenyeknél: „Ó, Ildi majd behozza!“ Valóban így van ez, alapnak számít, hogy nyersz és behozod?

Egyrészről nagyon jólesik, hogy a környezetem ennyire bízik bennem, másrészről azt már nem szeretem, ha ez átlendül egy olyan irányba, mintha ez természetes, velemszületett adottságom lenne. Minden futás mögött ott volt a kemény munka. Az a versenyző vagyok, aki 1-2 hét kihagyást is nagyon megérez fizikailag. Ezt például meg kellett tanulnom fejben elfogadni, kezelni. A 2016-os évem szinte végig erről szólt, iszonyatos sérüléshullám, folyamatos edzésmunkát alig tudtam csinálni. Csupán az eredményeimet nézve lehet, hogy fel sem tűnt, micsoda kínlódás ment a háttérben. Ekkoriban valahol olvastam egy mondatot, amit azóta is sokat ismételgetek. Valahogy úgy hangzott, hogy az élet most nem arra kíváncsi, hogy mire vagy képes ideális körülmények között. Ez valahogy felszabadított, tudtam, hogy a hibázás luxusát nem engedhetem meg magamnak, és bejött! Ezekre a győzelmekre sokkal büszkébben emlékszem vissza, mint amikor megnyertem mind az öt egyéni ob-t, akkoriban ideálisak voltak a körülmények. Röviden ezért nem szeretem azt a kérdést, hogy „Na, nyertél?“. Persze, tudom, hogy jó szándék vezérli a kérdezőt, de nem létezik rá jó válasz. Ha igen, akkor „csak“ hoztam az elvártat, miközben lehet, hogy ez most extra volt. Ha  meg  nem,  akkor  meg  jól  földbe döngöl, grrr.


Nincsen mese, hajrá SZVSE!

Szerencsére az „Ildi majd behozza“ állításra egész sok alkalommal rászolgáltam, ez egy roppant hálás feladat. Tényleg rengeteg energiát szabadít fel belőlem, hogyha egy csapatért kell futnom, imádom csinálni. Érdekes, hogy szerintem sokszor nagyobb boldogságot eredményez egy szoros csatában megnyert ezüst vagy bronz, a papírforma nagy győzelemnél. Az az érzés, amikor a csapat a nyakamba borul a befutó végén, minden zsibbadást kárpótol.

Az eredményeidet böngészve látszik, hogy a fél a világot beutaztad a tájfutásért. Melyek voltak a legemlékezetesebb nemzetközi útjaid?

Ha jobb lenne a memóriám és nagyobb dumás lennék, valószínűleg az egész könyvet meg tudnám tölteni. (Nevet.) Nehéz számot vetni, és kiemelni a legemlékezetesebbeket. Az a jó, hogy minden korszaknak megvoltak a maga élményei, amik továbblendítettek, újabb motivációkat adtak, hogy ebbe bizony érdemes még energiát fektetni.

Egyértelműen a legnagyobb élmények közé tartozik a kolumbiai Világjátékok 2013-ból. Egy három hónapos lábtörést sikerült olyan állapotba hozni a versenyre, amivel oda tudtam állni, és segíteni tudtam a csapatot. Óriási összeszedettséget és akarást szabadított fel belőlem ez az időszak, rengeteg minden változott meg utána a fejemben. Ez volt az a világverseny, ahol leginkább ki tudtam magamból hozni azt, amit a körülmények megengedtek, pedig talán a legnehezebb időszakomon voltam túl. Maga a verseny atmoszférája is szenzációs volt, számtalan sportág egy helyen, a városban minden körülöttünk forgott, mindez a kolumbiai pozitív életszemlélettel fűszerezve.


A siker pillanata

A két kínai Park World Tour sorozat is meghatározó kalandokkal volt teli. Kínában tájfutni egészen más volt, mint bárhol Európában. A sprinteken, jellemzően parkokban elképesztő mennyiségű információ szerepel a térképeken, még ennél is több a valóságban. Az erdei terepeken pedig nagyon nehéz volt előre elképzelni, mit fog a valóságban jelenteni a térképeken ábrázolt infó. Maga a szervezés is egyedi, az egész nemzetközi bagázs azonos körülményekkel áll a rajthoz: egy szálláson laktunk, ugyanazt ettük és ugyanannyit ültünk a dugókban. Tavaly az egész kulturális élmény mellé még egészen jó futások is párosultak. Azt hiszem, ez már a rutinnak köszönhető, egyre jobban kezelem a nem megszokott körülményeket.

A válogatott nélkül is tervezel még külföldre járni?

Persze! Minden évben van három visszatérő esemény, amit már hetekkel előtte nagyon várok. Ez nem más, mint a három nagy Skandináv váltóverseny: a 10mila, Jukola és 25manna. A finn klubommal 2011 óta tart az együttműködés, azóta szinte mindig ott vagyok. Ennyi év után is lenyűgöz a versenyek hangulata, aki csak teheti, próbálja ki egyszer! Több éve egész stabil, jó futásokkal tudom segíteni a csapatot, sőt ennyi év után kiderült, hogy első futóként is bevethető vagyok. Ezért az élményért hihetetlen hálás vagyok nekik, addig azt hittem, hogy az első futás annyira speciális, hogy már túl öreg vagyok, hogy megtanuljam. Mára 3-4 első futással a hátam mögött elmondhatom, hogy nem is olyan bonyolult, mint gondoltam, és eszméletlenül élvezem ezeket. Nagyon pozitív szemléletű társaság, mindig feltöltődöm ezeken a hétvégéken, annak ellenére, hogy alvásszegény napok.

Remélhetőleg a jövőben jobban lesz időm a nyári 5 naposok között válogatni, rengeteg hely van még a világban, ahol jó lenne tájfutni! A húgom, Dóri Svédországban él, így ez az úticél is elég kézenfekvő, a sífutó technikámon van még mit finomítani, náluk ehhez minden adott.

Térjünk át a sikereid kulcsára, azon belül is a motivációdra és azokra a készségeidre, amelyekkel egy világszínvonalú pálya profi teljesítéséhez rendelkezel. Mennyire számít nálad a külsőség, mások jelenléte, vagy az értékesség szükséglete? Esetleg ezeket mind sutba vetve csak belső motivációval hajtod magad?

Régebben nem voltam jó tétversenyző, inkább nyomasztott, ha fontos versenyre kellett mennem. Mostanra rutinosabbá váltam, átértékeltem magamban, hogy ha nem sikerül valami, akkor sincs igazából semmi, hiszen rengeteget kaptam már ettől a sportágtól. Persze ezt nagyon nehéz a rajtvonalon tudatossá tenni. Tizenévesen jobban ösztönzött a helyezés száma. Most már sokkal jobban szeretem azt érezni, hogy ma kihoztam magamból a maximumot. Ha ez az érzés megvan, akkor lehetek 526. helyezett is. De az is előfordul, hogy megnyerek egy versenyt és én belül mégsem vagyok elégedett. A kompetenciával kapcsolatban az például nem inspirál, hogy valahol ott van a nevem. Örülök, ha bárki fordul hozzám a témában és tudok neki segíteni, de a külsőségek nem motiválnak. A váltóban futás olyan energiákat tud előhozni, ami egyéni versenynél nincs.

Mi neked a belső hajtóerőd a futáshoz?

Nagyon szeretem csinálni, a tájfutásban az az izgalmas, hogy minden pálya más, sose lehet tudni, hogy mi következik, mindig meg kell újulni. A rajt pillanatában kapom meg a térképet és nincs előre meghatározott út, ezért nagy önismeret kell hozzá. Persze nem mindenkinek ugyanaz az útvonal a legjobb taktika. Ha valakinek jobban megy egy sziklás terület, nyilván azt választja, más pont azt akarja kikerülni. Menet közben kell terveznem az útvonalat, hogy ne legyen időveszteség, nagyon kell fókuszálnom. Fejben nagyon sok minden dől el és ennek egy fontos pontja az önbizalom, önismeret.

Mi van akkor, ha nem sikerül? Hogyan tudod feldolgozni?

Egy győzelmi mámor sokkal kevesebb ideig tart, mint egy vereség feldolgozása. Ilyen az emberi természet. Mindenkit máshogy érint, engem általában motivál; próbálom megkeresni az okokat, hogy min tudnék még javítani.

Kamatoztatod ezt a tudást a hétköznapi életben?

Elsősorban az időbeosztás és a fókusz az, amit fel tudok használni. A tájfutásnál ott az adott feladat, ha nem zárom ki teljesen a világot, akkor nem tudom megcsinálni, szó szerint eltévedek. Gyakorlatilag a sportág maga kényszerít a fókuszálásra. A sima erőnléti edzés inkább meditatív állapot, ahol magammal foglalkozhatok, mentálisan rengeteget segít.

Az utolsó szó jogán: mit üzensz azoknak, akik nagyot álmodnak és szeretnének az általad végigjárt útra térni?

A mai felgyorsult világban annyi, de annyi kifogást lehet találni, hogy valaki miért ne legyen fegyelmezett az edzésmunkában, a versenyek körül. Én úgy gondolom, ha ezeken valaki felül tud emelkedni, és annak ellenére valahogy beilleszti a napirendjébe az edzést, hogy három másik programot választhatna helyette, lefekszik időben legalább a verseny előtti időszakban annak ellenére, hogy a barátok épp buliznak, az már fél siker. Ez azt jelenti, hogy úgy állhat a rajtvonalra, hogy tudja, mindent megtett, és ha valami mégis balul sül el, tudja, hogy ő mégis mindent megtett. Előbb-utóbb menni fog!"

 

Névjegy
Dr. Szerencsi Ildikó
született: 1985.05.18.
klub: Szegedi Vasutas, Hämeenlinnan Suunnistajat
végzettség: gyógyszerész

 

Eredmények

Magyar bajnokságok 2006-2017

  • HOB - 5 arany, 2 ezüst, 2 bronz
  • ÉOB - 5 arany, 1 ezüst
  • KOB - 4 arany, 3 ezüst
  • ROB - 4 arany, 4 ezüst, 2 bronz
  • ONEB - 6 arany, 2 ezüst, 2 bronz
  • VOB - 2 arany, 3 ezüst, 5 bronz
  • OCSB - 6 ezüst, 3 bronz
  • PCSB - 2 arany, 3 ezüst
  • EVOB - 2 arany, 3 ezüst, 2 bronz

Ifjúsági Európa-bajnokságok

  • 2000 Svetlogorsk (RUS) sprint 11., normáltáv 29.
  • 2001 Pardubice (CZE) normáltáv 27., váltó 3.
  • 2003 Pezinok (SVK) sprint 2., hosszútáv 23., váltó 4.

Junior Világbajnokságok

  • 2004 Gdynia (POL) váltó 9. középtáv 58, hosszútáv 107.
  • 2005 Tenero (SUI) váltó 11., középtáv 54.

Felnőtt világbajnokságok

  • 2004 Västerås (SWE) váltó 19.
  • 2006 Aarhus (DEN) váltó 20., sprint 40.
  • 2007 Kijev (UKR) váltó 13., sprint 40., középtáv 40.
  • 2008 Olomouc (CZE) váltó 10., sprint 35.
  • 2009 Miskolc (HUN) váltó 13., hosszútáv 27.
  • 2011 Savoie (FRA) váltó 19., sprint 43.
  • 2012 Lausanne (SUI) váltó 14., sprint 28., hosszútáv 28.
  • 2014 Trentino (ITA) sprintváltó 15.
  • 2015 Inverness (SCO) erdei váltó 10., sprintváltó 18.
  • 2016 Stromstad (SWE) középtáv 40.

Európa-bajnokságok

  • 2008 Ventspils (LAT) váltó 13.
  • 2016 Jeseník (CZE) sprintváltó 15., sprint 39.

Főiskolás világbajnokságok

  • 2004 Plzeň (CZE) hosszútáv 38.
  • 2006 Kassa (SVK) váltó 5., sprint 35., hosszútáv 21.
  • 2008 Tartu (EST) váltó 8., sprint 13., hosszútáv 60.
  • 2010 Borlånge (SWE) váltó 12., sprint 43., hosszútáv 47.

Világjátékok

  • 2013 Cali (COL) váltó 7., sprint 21.

Egyéb címek

  • Az év ifjúsági sportolója Szeged 2003
  • SZTE Jó Tanuló Jó Sportoló 2010
  • Az év tájfutója 2011, 2012, 2013, 2014
  • Szeged sportolója 2014

 

Példák Ildi edzésnaplójából egy-egy jellemző hétre

2013.04. 8-14. „Belehalós“

  • H: 12 km egyenletes, végén benne 4 repülő
  • K: 4 km bemelegítés, 10x100 m, 8000 m vált (150/50): 30:49, 3 km levezetés
  • Sz: 10 km egyenletes
  • Cs: 4 km bemelegítés, 10x100 m, 8x1000 m (4-ig 1.30', utána 1.00' pihenő) 3:33, 3:29, 3:28, 3:27, 3:26, 3:26, 3:25, 3:24, 3km levezetés
  • P: 12 km egyenletes
  • Sz: CESOM Sprint, Bratislava (össz: 10 km)
  • V: CESOM Long, Šajdíkové Humence (össz: 19 km)

2017.02.6-12. „Újrakezdősen ismét haladós“

  • H: 10 km egyenletes, végén benne 4 repülő
  • K: 4 km bemelegítés, 10x100 m, 4000 m váltogatás (150/50) 14:59, 4x150 m fokozó, 4 km levezetés
  • Sz: 10 km egyenletes
  • Cs: 4 km bemelegítés, 10x100 m, 1000 m váltogatás (150/50) 3:38, 3x1000 m (1:30' pihenő) 3:30, 3:27, 3:23, 4x150 m fokozó, 4 km levezetés
  • P: 11 km egyenletes
  • Sz: Balboa kör, 19 km/800 m szint, új csúcs: 1:42:39
  • V: 12 km sífutás, Skalka

2017.11.13-19. „Alapozásnak nekiveselkedős“

  • H: 12 km, benne 3 km váltogatás
  • K: 4 km bemelegítés, 10x100 m, 4000 m (3 km váltogatás: 12:04, 1 km erős: 3:57), 1000 m erős: 3:44, 3 km levezetés
  • Sz: 11km egyenletes
  • Cs: 4 km bemelegítés, 10x100 m, 2x2000 m: 7:35,  7:28, 1x1000 m: 3:36, 4 km levezetés
  • P: 11 km
  • Sz: 18 km terepen
  • V: 12 km terepen